Óvodai beiratkozás a Csákvári Mese- Vár Óvodába
a 2024/2025 nevelési évre
Beiratkozással kapcsolatos fontos tudnivalók:
Az óvoda felvételi körzete: Csákvár Város Önkormányzata teljes közigazgatási területe
A költségvetési szerv alaptevékenysége: Óvodai nevelés, amelynek keretében ellátja az intézmény a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelését, ellátását is. Sajátos nevelési igényű gyermek: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, aki a szakértői bizottság szakértői szakvéleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrumzavarral, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzd.
Nkt. 8. § (1) * „Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény, amely a gyermeket fokozatosan, de különösen az utolsó évében az iskolai nevelés-oktatásra készíti fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.”
Nkt. 8. § (2) * „A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A szülő - tárgyév április 15. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Kormány rendeletében kijelölt szerv (a továbbiakban: felmentést engedélyező szerv) felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.”
Felhívom a Tisztelt Szülő figyelmét, hogy amennyiben óvodaköteles gyermeke óvodai beíratásáról nem gondoskodik az jogkövetkezménnyel járhat.
„247. § (1) Az a szülő vagy törvényes képviselő
20/2012.EMMI rendelet 20. §. (2) „A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni az oktatási hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodaigazgatót.”
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, melyeket a beiratkozáskor be kell mutatni.
A gyermek felvételéről az óvodaigazgató dönt, melyről 2024. május 28- ig írásos formában értesíti a szülőt. Az értesítés tartalmazza a döntés indokolását, illetve a fellebbezésre vonatkozó tájékoztatást.